2015. július 30., csütörtök

Országos goth tali és Margit-szigetes élmények






Eltelt már pár nap a Goth találkozó óta, de elég sűrű napjaim miatt nem jutott túl sok idő a blogra. Ugyanis anyám meglátogatott minket Győrből és ilyenkor mindig megy a vásárolgatás, kutyázás, cicázás és most hogy volt ötletünk hova menjünk, már városnézés is. Na de ezt majd a végén leírom, egyenlőre egy kis beszámolót szeretnék a goth találkozóról.




Videóban már elmondtam pár dolgot, de még mindig annyira a hatása alatt vagyok, hogy jó érzés róla beszélni. Szóval az összekészülődés vicces volt. A találkozó előtti napokon varrtam meg a szoknyámat és akkor még gőzöm se volt arról hogy felülre mit veszek fel, de végül is megoldottam. :D Valahogy nem éreztem úgy hogy most én akkor ezzel a ruhával menőzni akarok, nem is kifejezetten erre a napra készült a szoknya, hanem az augusztusban megrendezésre kerülő barokk esküvőre, csak amikor megtudtam hogy lesz ez a találkozó akkor megcsináltam inkább hamarabb. Persze kapkodva, ezért voltak rajta apróbb szépséghibák. Szerencsére talán nem annyira észrevehetőek. Az abroncs is nagy lett, úgy hogy anyósom gyorsan felhajtotta nekem fél órával a találkozó előtt. Igazi hős. ^^ Néha a rekkenő hőségben szívesen cseréltem volna valami laza lenge öltözetre, de végül is kibírtam.




Megérkezésünkkor nem mertem rögtön odamenni a tömeghez, hanem távolabbról figyeltünk. Aztán mikor összeszedtem magam, rögtön jöttek fotózni, ismerkedni, kutyázni, és jelenléti lapot aláíratni. Tök aranyosak voltak. Már itt éreztem hogy ez egy jó nap lesz és nem kell annyira félnem. Valahogy a klikkesedést se éreztem igazán számottevőnek, meg azt se vártam el hogy mindenki mindenkivel beszélgessen. Szerintem jó volt ez így ahogy volt. Találkoztam akkor Trishel és Annie-vel, és nem tudom melyiküknek mondtam már hogy majd ha megérkezik a többi blogger akkor csináljunk közös képet! :D Most így utólag megtudtam hogy vannak más bloggerek is csak nem ismertem őket. (Szilvin, Zsún, Annien és Trishen kívül) Aztán leültünk és onnantól kezdve elég sokáig egy szőke tetovált lánnyal beszélgettem, akinek sajnos nem emlékszem a nevére, pedig olyan jól elbeszélgettünk, sok mindenről. Ha valaki tudja esetleg ki Ő egy nevet elfogadok. :D
Azután már nagyon vártam hogy megérkezzen minden blogger, és mikor Zsú-ék beestek Trishel rögtön letámadtuk és már ment is a fotózkodás. :D Persze rólam nem sok értelmes kép készült, mert annyira nevettünk hogy nem bírtam visszatartani a nevetést. Aztán meg Szilvivel beszélgettünk egy jót. Nagyon pozitív élmény volt ez az egész nekem, mindenki iszonyatosan kedves volt és közvetlen, mintha régóta ismerősök lennénk, pedig sokan először találkoztak. Mint ahogy én is.
Jöjjenek akkor a képek. Nem mind saját fotó, már igazából azt se tudom pontosan melyik kié, mert egy mappába szórtam bele a letöltött képeket.

Megérkezés, első hülye fejes fotó :D

Első csoportkép. Sajnos a másodikon leghátul álltam és csak a hullafehér fejem látszik :D

Zsúval :D
Csoportkép, Aleesia, Zsú, Annie, Szilvi, Viktor, Trish
Egy kis pózolgatás :D
Luna baba a sztár






Azt hiszem ennyi. Videómat ITT találjátok.
Most akkor jöjjön a második Margit-szigetes élmény. Mikor szombaton ott voltunk, nem igazán volt időnk végignézni az ott levő dolgokat. Aztán anyámmal kitaláltuk hogy akkor nézzük meg, és én is szívesen visszamentem volna a találkozó helyszínére kicsit jobban körül nézni.
Ez a sziget gyönyörű. De komolyan. Igaz hogy december óta lakok pesten, de még nem néztem meg ilyen tipikus látványosságokat úgy hogy ideje volt már kicsit behozni a lemaradást. 

Szépséges kert *-*
Domonkos kolostor romjai és a goth találkozó helyszíne. 
Van egy állatpark is, ahol főleg madarak vannak, de van dám is és lovak, meg nyuszi, de ez a selyemcsirke volt szerintem a legmenőbb. Meg akartam simogatni a kerítésen keresztül de nem értem el.. :D


Végül a zenélő szökőkutat néztük meg, ami nagyon szép volt, indulnunk kellett volna már, de végül is megvártuk a zenés műsort. Kár is lett volna kihagyni, nagyon jó volt. ^^

Hát ennyi lett volna.

3 megjegyzés:

  1. Hallod,mi egy percre nem tudtunk megállni és minden képen valamelyikünk vagy röhög vagy hülye fejet vág :D Nagyon nehéz dolguk volt a fotósoknak,mert nem voltunk mozdulatlanok :D
    Amúgy az első közös képünk nagyon perverz,mert nézd azt a nézést ahogy nézek rád :D Ezt pár napja tűnt fel xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát jah, már félek hogy még milyen idióta fotók kerülnek elő xD

      Törlés
  2. Nem tudom hogy esetleg emlékszel-e még rám, de néhány szót váltottunk örülök, hogy megismerhettelek, nagyon szimpatikus és kedves lánykának tűntél! :) A ruhakölteményed és a sminked meg egyszerűen csodálatos volt!
    Luna pedig egy tündéri kutyus, legszívesebben haza vittem volna! *.*
    Örülök, hogy "felfedezhettelek magamnak", még ha csak egy kissé meg késve is,hogy Te is blogolsz, fel is iratkoztam hozzád! :) ^^
    Remélem lesz alkalmunk találkozni a jövőben! :)
    Szép napot!
    Heni aka. Princess - A Princess Boudoir blog írója :)

    VálaszTörlés