2017. május 21., vasárnap

Asztal átalakítás és vámpírkoponyás fali dísz

Sziasztok!

Mai napon megemlítésre kerültem Cathreen Misery blogjában, amit ezúton is köszönök. :) Ez a poszt juttatta eszembe, hogy meg akartam Nektek mutatni egy korábbi diy akciómat, amiről kicsit megfeledkeztem, pedig videó is készült róla. :D Na hát csak ennyire vagyok feledékeny. Illetve ha már diy akkor legutóbbi projektemet is bemutatom egy blogbejegyzésben, elvégre mindkettő lakberendezéssel/lakásdekorációval kapcsolatos.

Szóval, korábban már előfordult hogy bútorokat festegettem, mert hát minden sokkal szebb ha fekete. :D A sminkes asztalomat se akartam kihagyni a sorból, de csak húztam és halasztottam a dolgot hónapokon keresztül, de talán jobb is, mert csak később jutott eszembe hogy mivel tudnám még feldobni a végeredményt.



A kezdetek


Potyogó, kicsit megsárgult fehér festék borította, néhol lefolyt és megszáradt cseppek dudorait lehetett érezni  rajta. A képen elég koszos szegényke, de ez csak annak az eredménye hogy sokszor sminkes kézzel nyitogattam a fiókokat. A zárakat már leszedtük, az egyik oldalát fel is kellett feszíteni, ugyanis hiányzott egy kulcs, egy másik kulcsot pedig beletörtünk, ezért a középső fiókot elég nehéz volt kihúzni. :D Az asztal felületén egy üveg lap található, és az alatt pedig egy zöld filc anyag volt, amit már kezdetben is le akartam cserélni, mert olyan irodai hatása volt és ez nem tetszett.

A tervem az volt hogy lecsiszolom a fehér festéket, egészen addig míg meg nem mutatkozik a fa természetes színe, de ez túl nagy feladatnak bizonyult, csiszoló gép kellett volna hozzá, de az lakáson belüli használatnál kész katasztrófa lett volna. xD Kertben használtam már olyan gépet és még úgy is két napig faport fújtam ki az orromból, úgy hogy ezt nem ismételném meg. :D
Végül is csak a felső réteg festéket csiszoltam át hogy majd jobban tapadjon az új festék, és a vastag lefolyt cseppeket, valamint a kulcslyukaknál levő részeket hogy egyenletes legyen a felülete.

Festés és tapétázás
Az asztal lefestését egyedül csináltam. Fulladoztam a festék szagától, de természetesen a leghidegebb téli napokon festettem, ezért ablakot se nagyon tudtam nyitni. Nem volt kihívás a festés, viszont arra valahogy nem számítottam hogy le fog csöpögni, úgyhogy nem is terítettem le semmit a padló védelmére, szóval mire végeztem a szoba elég festékes volt, és én is. :D


Telefonos rossz minőségű kép, de azt hiszem a lényeg látszik :
Izgalmas volt nitrohigítóval felsikálni ezt a borzalmat. Újabb fél óra fulladozás a durva szagoktól :D 



Az öntapadós tapétát eredetileg egy másik szekrényre akartuk ragasztani, de közben jött az ötlet hogy erre az asztalra is tökéletes lenne. A tapéták felragasztását páromra bíztam, ugyanis ha valamihez nagyon nem értek akkor az a tapéta szépen felragasztása. Nagyon nehéz egyenesen feltenni, úgy hogy ne legyen alatta levegő se, főleg ha nem is egyenes felületre akarod rakni.
( A tapétát ITT vettük )


Kellett valami amivel ki lehet húzni a fiókokat, és az ajtókat pedig kinyitni, erre egy olcsó IKEA-s szettet találtunk, ami nem rossz, de alapvetően egy díszesebb, barokkosabb fogantyú szettre vágytam, de mint kiderült ezek elég drágák. Mivel a tapéta elég díszes, így végül is nem olyan nagy baj hogy a fogantyúk egyszerűek. Ha az egészet csak simán lefestettem volna akkor biztos jobban mutatna a díszesebb fogantyúkkal.
A fogantyúkat én szereltem fel, büszke vagyok magamra. :D

Kellett még úgynevezett csappantyú is. Ennek a cuccnak a nevén egy csomót nevettem. Nem tudom miért, de nekem viccesen hangzik, ráadásul eddig nem tudtam hogy ezeket így hívják. A csappantyú egy mágneses cucc amit a szekrényajtókra szoktak felszerelni, hogy rendesen bezáródjanak. Ezt szintén páromra bíztam, még Ő is elég sokat kínlódott velük. :D A praktikerben vettem őket és ha minden igaz mágneses ajtóbehúzó néven is rájuk lehet lelni. ( de a csappantyú viccesebb :D )



Ezután jött a legjobb rész. Ez sem volt betervezve, csak eszembejutott hogy milyen jól mutatna egy galaxis az asztalon, így hát az üveg alatti részt is lefestettem feketére, ami jó alapot biztosított a festéshez, amihez akrilfestéket használtam. A folyamatról videó is van.



A festés nem az erősségem, de azért nem lett szerintem olyan rossz. :D




Sajnos van benne egy rés, amivel nem tudtam mit kezdeni, de annyira nem zavar.

Betekintés a kupiba :D Az ékszereim rendezésére még nem találtam meg a megfelelő módot, de a saját készítésű gyűrű tárolóm már haladás a rend felé. Az oldalaira maradék tapétacsíkokat ragasztottam, így azok se vesztek kárba és még az asztalhoz is tökéletesen passzol. Az ebayről rendelt műanyag rendszerezővel nem jutottam sokkal előrébb, mert nem elég nagy és még csúnya is. :D



Végeredmény:

Nagyon tetszik a végeredmény, örülök hogy ezt is meg tudtuk valósítani. Jó lenne az egész szobát ilyen stílusúvá varázsolni, de majd talán idővel erre is sor kerül.

Összegzés: 
Egy jó tapétával tökéletesen fel lehet dobni a bútorokat. A nappalinkban is ez a tapéta díszíti a szekrények ajtaját, amik korábban unalmas, egyszerű szürkék voltak. Noha az ilyesmi tapéták nem olyan olcsók, még is talán a legegyszerűbb ezekkel átalakítani bútoraink arculatát.

Vámpírkoponyás fali dísz

Ennek a "képnek" az elkészítéséről is van videóm, de azért gondoltam írok is róla. Az ötletet a pinteresten találtam halloween előtt. Sajnos nem találom azt a képet, pedig jó lett volna ha be tudtam volna mutatni a videóban.
Azt hittem erre az ötletre hogy sima ügy lesz, csak bemegyek a játékboltba, lekapok a polcról egy rakás bogarat, a Kik-ből vagy Pepcoból pedig szép díszes képkerettel távozok, de egyik se jött be. Bogarakat csak az ebayről tudtam szerezni, a képkeretet meg igaz hogy tényleg a Kik-ből vettem, de csak hónapokkal később volt olyan ami nem tök egyszerű volt, hanem picit díszesebb, pedig sokszor körbenéztem hogy van-e olyan. de úgy látszik csak ritkán lehet kapni ilyet. Így az egész projekt hónapokat csúszott, pedig halloweenra akartam elkészíteni. :D
A koponya megformálása volt a legizgalmasabb számomra, habár nem először csináltam ilyet, de úgy érzem a gyurmából való alkotás az igazán nekem való feladat, imádom minden percét, pepecselni, alakítgatni, figyelni ahogy egy tégla alakú gyurmából kialakul valami új, valami egyedi, ha pontról pontra le is másolsz egy oktató videót még akkor sem lesz ugyan olyan. Imádom :)
A piros évek óta nem az én színem -legalábbis eddig ezt hittem- de ez a projekt rádöbbentett hogy mennyire is szeretem valójában a fekete-piros kombinációt. *-*


Videó:




A fali dísz smink terén is megihletett ezért gyorsan egy sminket is csináltam hozzá. Sajnos nem vagyok megelégedve a végeredménnyel, mert a hülye vámpírfogak elmaszatolták a rúzsomat, de azért nem vészes :D Siettem az elkészítéssel hogy még nappali fényben kész legyen, ami persze nem jött össze, és még a végeredményen is meglátszik... de ebből is levontam a tanulságot..:D Többet nem sietek el sminket ha azt videóra is veszem, mert így mindenki láthatja a hibáimat =/

Csináltam egy gifet is amit instagramra akartam feltenni, de sajnos a telefonom nem akart együttműködni ebben úgy hogy most ezzel búcsúzom tőletek :

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése