2015. március 25., szerda

Úton egy egészségesebb élet felé

Nagyjából 2 hete döntöttem úgy hogy változtatok az étrendemen. Nézegettem magam és úgy éreztem szükségem van erre, mert kövérnek érzem magam. Habár mások szerint nem vagyok az, én azért mégiscsak szeretnék magamnak megfelelni. A másik pedig az egészségem. Sokszor érzem úgy hogy nincs semmi erőm, felkelni sincs kedvem, nyűgös vagyok, a bőröm csúnya, a hajam és a körmöm gyenge, és ez szerintem összeköthető azzal hogy szinte semmi vitamint nem fogyasztok. Úgy hogy ezen változtatni KELL.
A tavasz első napjain, parókában, kertben.




Előtte:
Eléggé szeretek "zabálni" :D Azért írom így, mert tényleg habzsolok és szinte mindig nagy mennyiségű ételt eszek meg, aztán meg hányingerem van és bűntudatom amiért annyit ettem.
Az étrendemben minden ott volt amitől igazából óvakodni kéne. Cukor, szénhidrát zsír stb. Míg otthon laktam csak szendvicseket ettem szinte, vastagon margarinnal és felvágottal esetleg kolbásszal vagy szalonnával, mióta Pesten vagyok pedig napi egy meleg étel és maradtak mellette a szendvicsek, csak már a cukros üdítők is bekerültek a képbe, édesség, fánk, töpörtyű és még sorolhatnám. Zöldséget és gyümölcsöt pedig alig ettem.




Most:


A szénhidrátot próbálom elhagyni és a cukrot amennyire csak lehet. A zsíros dolgokból maradtak a tejtermékek, de hát sajt nélkül nem tudok élni. :D Az étrendem nagyjából salátából áll, amibe teszek sajtot, öntétet*, csirkehúst vagy felvágottat, halat, zöldségeket, kevés kétszersültet és ami éppen jön. Főleg a szószokkal próbálok meg változatos maradni, nehogy megunjam, de ameddig nem eszik valaki mellettem sültkrumplit vagy rizset, addig nem is igazán hiányoznak ezek az ételek és már attól is jobban érzem magam, hogy egészséges dolgokat eszek. :) Aztán főétkezéseken kívül pedig teljeskiörlésű kekszet, korpáskekszet és gabonapelyhet eszegetek ha pedig csokira vágyom akkor diabetikus étcsokit eszek, ami amúgy is elég egészséges szerencsére.
(*Én úgy mondom hogy öntét, Stewie Griffin rossz hatással van rám :D )





Italok terén is váltottam, főleg teát iszok, abból most zöldet, mert segíti az anyagcserét és számos jó hatása van a szervezetre, ezenkívül kipróbáltam az ízesített rooibos teát is, az is tele van olyan anyagokkal ami miatt érdemes inni. Sajnos a kávéról nem tudok lemondani de 1-2 naponta egy bögrével belefér úgy érzem, természetes azt is édesítőszerrel iszom.  Ezek mellett a gyümölcsturmixok is színesítik a kínálatot, most főleg a banánturmixot isszuk, előtte pedig eperből készítettünk italt, és persze a narancs és kiwi sem maradhatott ki a sorból na meg persze az Activia cukormentes joghurtitala sem.

Mozgás:
Nos ez az a pont ami nekem a legnehezebb. 7-ből 7 napot otthon a gép előtt ülve töltök, teljesen el vagyok puhulva. Egy hosszabb séta után is izomlázam lesz, vagy ha a kádba behajolva mosok hajat szintén izomlázam lesz másnapra. xD Szánalmas tudom, épp ezért nem kezdek rögtön nagy aerobikozásokba vagy hosszú futásokba mert tudom hogy nem bírnám. Múltkor elmentem "futni" de pár megtett méter után szúrni kezdett az oldalam, a számban fémes ízt éreztem, kapart a torkom, egyszóval haldokoltam. :D A futásból végül is egy jó nagy séta lett, és 2 séta között futottam egy kicsit, majd sétával kipihentem magam és megint futás. Aztán mikor hazaértem tornáztam még picit levezetésképp, és persze utána 2-3 napig használhatatlan voltam az izomláz miatt. Azóta nem erőltetem ezt annyira, de ha melegebb lesz az idő mindenképp visszatérek rá, addig marad a séta, bár nekem még az is eléggé nehezemre esik. :D

Összegzés:
Azt hiszem valamit rosszul csinálok, mert nem halok bele a diétámba, ahogy azt eredetileg képzeltem. Nem éhezek, pláne nem koplalok. Az is lehet hogy semennyivel sem eszek kevesebbet, csak ugyanazt a mennyiséget egészségesebben. Nem sóvárgok az egészségtelen kaják után, talán a sütik hiányoznak kicsit, de tervbe van véve nálunk a diabetikus édességek kipróbálása is. :)
Nem méregetem magam és nem türelmetlenkedek hogy fogytam-e már, mert ez most nem csak arról szól.


Vasárnapi vacsorám. Kevés rizs, sült sajtos citromos hekk, ananász, kukorica, uborka, tartár mártás. Hmm. Nem a legfogyókúrásabb, de a hal nagyon egészséges:3

Kezdő tippek egy kezdőtől:
Ha ti is belevágnátok valami hasonlóba, akkor pár dolgot átadnék Nektek az eddigi szerény kis tudásomból.

-Ha fogyni is akarsz semmiképp ne koplalj, azzal nem érsz el semmit és veszélyes is lehet hosszútávon
- Étkezések előtt igyál meg legalább fél liter vizet, úgy hamarabb jóllakottnak érzed magad = kevesebbet eszel
- Sima víz helyett próbáld ki az almaecetes vizet is (2 evőkanál almaecet + fél liter víz) étkezések előtt ez még jobban csökkenti az étvágyat és segít elégetni a bevitt táplálékot, persze az íze nem túl jó, de valamit valamiért
- Ne türelmetlenkedj! Valószínű hogy nem fogsz egyik napról a másikra lefogyni és egy egyórás aerobikot se fogsz kibírni pihenők nélkül ha te is el vagy úgy puhulva mint én. Semmi gond! Fokozatosan kell felépíteni a fizikumot és ismétlem; Ne türelmetlenkedj!
- Próbálj ki többféle diétát. A diéta nem arról szól hogy olyan ételeket együnk amit nem szeretünk és azt is egyhangúan. Nem kell hirtelen vegetáriánusba átmenni, a hús jó, csak ne legyen zsíros és a panírt is hanyagoljuk. Nem kell lemondanod az édességről sem, ma már szerencsére rengeteg cukormentes dolog létezik, persze az édesítőszerek nem olyan jók, de legalább felesleges cukrot nem eszel.

Azt hiszem egyenlőre ennyi.:) Kommentben írjatok nyugodtan tippeket, tapasztalatokat, ötleteket. Segítsük egymást ^^


4 megjegyzés:

  1. Én régi olvasód vagyok ^_^ bár nem tudom milyen néven írtam, de Eleni néven ismerősöd vagyok.
    Már gondolkodtam mi van veled, mert a vlogok eltűntek. Örülök hogy ujra itt :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én is így vagyok a dologgal, mint te.
    Ajánlom neked a zöld turmixot. Banán, alma és spenót van benne, és csak simán össze kell turmixolni. Nagyon finom, a spenótot nem is érzed benne. Ha sűrűnek éreznéd akkor egy pici vízzel hígíthatod
    Amúgy nézlek YouTubeon és tetszenek a videóid..

    VálaszTörlés
  3. Hát a szalonna, az undorító, meg a töpörtyű is

    VálaszTörlés