2018. november 17., szombat

Halloween utáni depresszió



Post halloween depression syndrome, avagy halloween utáni depresszió :D

Na jó, ne essünk túlzásokba.


Szóval már 2 hét is eltelt Halloween óta, én pedig nem tudom mihez kezdjek. Kétség kívül ez a 2 hónap nagyon intenzíven telt számomra és most hogy véget ért, kicsit üresnek érzem magam. Hamarosan jön viszont a karácsonyi őrület, ami szintén hasonlóan szokott telni. Dekoráció és ajándék készítés, boltok végigjárása többször is akár és persze az elmaradhatatlan idegeskedés.

Na de kanyarodjunk vissza a halloweenhez, mert arról a 2 izgalmas hónapról szeretnék nektek beszámolni.

Tulajdonképpen ezt a posztot az inspirálta, hogy Miki barátja felkért minket hogy díszítsük fel a Rocktogon-t a halloweeni bulijukra és mi boldogan felajánlottuk az itthon található dekorációinkat kölcsönbe és még néhány plusz dolgot is csináltunk az eseményre. A bulin nagyon jó képek készültek a dekorról és főleg ez hozta meg a kedvemet ahhoz hogy itt is bemutassam őket.

A készülődés augusztus végén kezdődött, amikor nekiálltunk a papírmasé tököknek. Ezeknek az elkészítése nagyon sokáig tartott mert szerettem volna bevárni vele Mikit, de nem igazán alakult úgy a szabadideje hogy haladhassunk. A lényeg hogy kész lettek.



Időrendi sorrendben már nem is tudom pontosan mi volt a következő dolog aminek nekiálltam, de azt be kell hogy valljam hogy jóval több dolgot szerettem volna elkészíteni. Egy cuki kis listát írtunk Mikivel a legelején, lejegyeztük pontosan azt is hogy mihez kell elemet venni, mihez kell világítást venni és mihez milyen hozzávalót kell még beszerezni. Idén azt is megtanultam hogy hiába állok neki ezeknek már nyár végén, nincs az az isten hogy én időben végezzek mindennel. :D
Bizonyára azt gondoljátok hogy túlzásokba esek vagy túl komolyan veszem a halloweent, de ez csak a magyar átlaghoz képest lehet igaz. Bekerültem facebookon egy amerikai diy halloween csoportba, ahol az emberek eszméleten dolgokat készítenek. Az egész kertjüket átalakítják temetővé, vagy bevonnak mindent pókhálóval és műpókokkal, emberméretű félelmetes figurákat csinálnak, sőt a legdurvább amit láttam az az volt, hogy építettek egy külön kis fa épületet az udvarukra amibe a gyerekek halloween estéjén bemehetnek és ijesztő figurákkal, falból kinyúló zombikezekkel, hangeffektusokkal és füsttel találkozhatnak. A halloweeni ház- és kertdíszítés olyan náluk mint amit a karácsonyi filmekben karácsonykor is láthatunk. Már-már versengés. Annyi különbséggel hogy a karácsonyi dekor ha túl van tolva akkor nagyon giccses tud lenni, míg ugyanez a halloween dekorról kevésbé mondható el talán.
Haladjunk tovább.
A következő a boszi üveg. Néhány dologról videó is van a csatornámon, ha esetleg megtetszenének, el tudjátok ti is készíteni. Erről is van.

Boszis dolgokból nem volt hiány idén, készült boszi gömb is, amiről sajnos nem készültek ilyen klassz fotók a helyszínen, úgyhogy a róla készült videó indexképét szúrom be ide :D Sajnos ebből csak 1 lett teljesen kész mert a másikhoz nem érkezett meg még a fényfüzér. Egyébként az üveghez is más fényt kellett vennünk mert a drága magyar postánk azt is elkeverte valahova.

A kis kedvenceim idén a csontváztündérek lettek, amikhez tákoltam egy kis ketrecet is. ami nem lett éppenséggel tökéletes szerintem, viszont mindenki más odavolt érte, úgyhogy azt hiszem ez nem is akkora gond
 
 Ezt a gyertyatartót már régebben is el akartam készíteni, de végül is csak most jutottam el odáig hogy tényleg rászánjam magamat.
 Utolsó pillanatokban lett kész, aztán el is felejtettem elvinni a rocktogonba aznap mikor dekoráltunk, ezért másnap vittem csak el, de kár lett volna otthon hagyni, mert úgy tűnik tetszett az embereknek az alábbi kép alapján





Pur habból és botokból egy rém egyszerű parazsat is összedobtam, ami alá egy narancssárga fényű égősor került, ami azt a hatást kelti mintha izzana a parázs, rajta pedig egy csontváz található, aki szerencsétlenül járt és elégett a tűzön. :D Sajnos nem készült olyan kép róla amin jól látszódik ez a parázslós dolog. 
A kis mandragórámról majdnem megfeledkeztem pedig ő is mostanában készült, bár őt nem vittük el dekornak :D




És ha már otthoni dekoráció: Ne felejtsük el a cicás kopogtatót se, amiről szintén készült videó :


Visszatérve a rocktogonhoz, voltak olyan dolgaink amiket régebben csináltunk, azok közül is sokminden kikerült.
Például ez a dementor. A lépcső fölé került, ezért szinte mindenki megcsodálhatta aki aznap megfordult a helyszínen. Kicsit félelmetes is lehet mikor befordulsz a lépcsőn és ez néz veled farkassszemet.. :D
 
Nála is régebben készültek ezek az üvegek amiket befőttes- és kávésüvegekből csináltam festéssel és egyéb technikákkal. Majdnem minden asztalra jutott egy belőlük :3
Idén szinte örültem annak a ténynek hogy nem jutott idő a tökfaragásra. Nincs vele különösebb bajom, de a tök kibelezése nem a kedvenc elfoglaltságom.
Már azt hittem hogy tényleg megúsztam a faragást, de aztán a díszítés napján Gery azzal fogadott minket hogy vett 3 nagy tököt amit ki kéne faragni és még a mi saját kifaragatlan tökünkkel is kezdhetnénk valamit. :D Szerencsére a belezést bevállalta, így nekem már csak a kreatív része jutott a feladatnak. Végül is 2 tököt faragtam, Gery pedig életében először faragott és így is sikerült kifognia a rohadt tököt amivel megküzdött rendesen, és a végeredmény nagyon jó lett. Miki a rocktogon logóját faragta ki, a tök hátulján pedig rocktogon felirat volt. Enyém a koponyás és a cuki Jack Skellingtonos tök.




 Azt hiszem ennyi volt a dekorációs része a dolognak, most írnék pár szót a jelmezemről is.
Életemben először úgy gondoltam hogy cosplayezni akarok. Tudom hogy halloweenre nem annyira szokás játékokból vett karakternek felöltözni, de mivel nem nagyon érdekelnek a conok, playit és egyéb olyan esemény ahol cosplayezni szokás, ezért az ilyesfajta vágyamat most éltem ki. Alice-nak öltöztem be, de nem a hagyományos mesebeli Alice-nak hanem az American McGee féle játékból vett Alice voltam. Eredetileg egy barna-fekete-szürke ruhát akartam megcsinálni, amit a játék első felében visel, de rájöttem hogy a csattok miatt ez a szett jóval drágább lenne és még talán bonyolultabb is, ezért a választásom egy másik ruhára esett, ami főként piros, és megmondom őszintén, furcsa is volt színes ruhában mutatkozni azok után hogy mindig feketében vagyok,de azt kell hogy mondjam: élveztem.






Sajnos senki nem ismerte fel a karaktert aminek beöltöztem és az Ázsia centeres jelmezversenyen is többször megkérdezte a nő hogy ki is vagyok tulajdonképpen. Hát igen, ez van ha nem egy populáris karakternek öltözöl be. Mikit is Pennywise-nak nézték, pedig ő Twisty volt az American horror storyból. Úgy látszik az "Az" népszerűsége miatt minden gyilkosbohóc mostantól Pennywise :D

A ruhámhoz csak piros anyagot kellett vennünk, amit nagyjából 800 Ft-ért sikerült beszereznünk. A többi anyag megvolt hozzá itthon is, aminek nagyon örültem.


A varrás nehéz volt, többször is elvesztettem közben a lelkesedésemet és megkérdőjeleztem a döntésemet, de nem adtam fel és addig igazgattam a ruhát amíg jó nem lett.



A festés egyszerűbb volt sokkal, de nagyon lassan haladtam vele. Sokszor meg kellett várnom míg az egyik oldal szárad, hogy aztán a másik oldallal folytathassam. Szívecskés sablonokat is csináltam, mert az a kategória vagyok aki túl ügyetlen ahhoz hogy két egyforma motívumot megrajzoljon saját kézzel :D






A kés elkészítése volt a legkoszosabb munkám mostanság. Eva habból vágtam ki, majd lecsiszoltam a kis cuki gépemmel, belevágtam a mintát amit hőlégfúvóval felmelegítettem és végül lefestettem. Nem lett olyan jó sajnos, de először dolgoztam ezzel az anyaggal és azért így is beleadtam minden tőlem telhetőt.
(egyébként a rocktogonos jelmezversenyt megnyertem, amit nagyon köszönök azoknak akik egy like-al támogattak, nagyon jól esett és örülök neki)









Miki jelmezében is közreműködtem, de a maszkot Ő maga készítette el.







Luna sem maradt ki a jelmezes mulatságból, kutyikornis volt. Purhabból csináltam neki egy csillivilli szarvat és annyira jól állt neki és csak minimális szinten utálta :D


                                                        
3-an együtt az ázsia centeres halloween esten :

Finom muffinokat is csináltam, amit kiraktunk a lépcsőházba hogy a szomszédok vehessenek belőle, de sajnos idén is bátortalanok voltak és csak egy darabot mertek elvenni. Nem tudom mi van velük, már évek óta teszünk ki sütit karácsonykor és halloweenkor, de alig fogy, pedig nem teszek bele mérget, esküszöm :D 
 

Ennyi lett volna ez a "kis" poszt, a halloweennel kapcsolatban. Tudnék még írni és fotókat is felrakni, de azt hiszem már így is elég sok kép került fel. :)

(a Rocktogonos képeket készítette: Poósz Patrik | Instagram )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése