2018. november 6., kedd

Tündérkert

Régóta terveztem már tündérkerteket készíteni, hisz olyan kis aranyosak.
Tavasszal neki is vágtam az első tündérkertnek, ami végülis hobbitkert lett, mert nagyon tetszett ez az ötlet is.

A hobbitkert


Egy fadoboz szolgáltatta az alapot, amibe a növények kerültek. Ezt lefestettem lilára és kiegészítettem kerítéssel ami szintén lila lett és fapálcikából készült, ahogy a kerek hobbitajtó is. A dombot mohával vontam be, ami sajnos hamar elpusztult. Innentől kezdve folyamatosan próbálkoztam a befüvesítéssel. Sikertelenül.

Ez a sikertelenség újabb ötletelésre buzdított, ígyhát fájó szívvel megváltam a kis hobbitháztól.



idővel a domb is eltűnt magától, szétszedés előtt/közben

Új kezdet

A következő verzióhoz papígyurmából készítettem gombaházikót, hurkapálcából pedig hidat, illetve műanyag flakonból medret a "folyóhoz".
 

 Minden a helyén:
 A hobbitház ajtaja is új helyet kapott. Beleépítettem a gombaházba. :D

A kiskutya amit valamikor nagyon régen ajándékba kaptam tökéletes lakója lett a kertnek. 😍




 Az ajándék

Mivel ennyire belelendültem az alkotásba, felbátorodtam és anyósoméknak valamint anyámnak a születésnapjára is hasonló dolgokat ajándékoztam. Itt már eszembejutott hogy a készítés során többet fotózzak, úgyhogy itt már nem csak a végeredményt láthatjátok.
Gombaház száradás közben


 A házikók belseje üreges, ehhez műanyag üvegeket használtam fel.

Ennek a megoldásnak köszönhetően akár világítást is tehetünk a gombába, ugyanis a kis ablakokon keresztül remekül kiszűrődik a fény. Az ablakokat üvegfestékkel érdemes megfesteni.
A saját gombaházamat összeragasztottam, de az ajándék gombákat külön hagytam hogy lehessen bele fényfüzért tenni. Habár pechemre a megrendelt napelemes füzérek nem érkeztek meg az átadás időpontjáig. =(


Ahogy csináltam a dolgokat úgy jöttek új ötletek folyamatosan. Csináltam egy kis asztalkát, utána eszembe jutott hogy lehetnének hozzá székek is, majd pedig Mikivel kitaláltuk hogy lehetne rajta akkor már teríték is, majd azt is elkészítettem és másnap reggel Miki azzal fogadott hogy cuki pici croissant-okat is csinált az asztalra.

Süthető gyurma teáscsészék, teáskannák, tányérok és croissantok


Mindent akrilfestékkel festettem le, majd pedig egy időjárás álló fa lakkot használtam hogy biztos ne legyen gondjuk kint esőben, szélben, hidegben, melegben. A lakk a kis csészékben összegyűlt és úgy néz ki mintha tényleg tea lenne bennük, direkt csináltam így és reménykedtem hogy most az egyszer nem átlátszóra szárad a lakk. Sikerült :D


A székek is fapálcikákból vannak, a lábak pedig hurkapálcából. Mindennek nagyon hosszú lábakat csináltam hogy jó mélyre le lehessen szúrni a földbe és ne fújja el a szél.
                                              
Sok pici gombát is csináltam amit az élő növények mellé szúrtam be plusz díszként.

Az ültetéshez ezúttal virágalátéteket használtam. Egy kicsi és egy nagyobb átmérőjűt rögzítettünk egymáshoz vastag csavarokkal. Ezt is lilára festettem. Tudom kicsit sok a lila, de a végeredményen láthatjátok hogy az élő növényekkel nagyon klassz lett az összhang.
ééééés a végeredmény:



Ehhez is csináltam egy pici kerítést. A növényeket a praktikerben vásároltam, illetve a saját kövirózsáimból is tettem hozzá.
Ezt anyósomék kapták és anyámnak pedig növények nélkül adtam oda a "berendezést" hogy ő maga csinálja meg a kiskertet, ugyanis ez így készen csak nehezen szállítható. Neki meg Pestről kellett volna vonattal hazavinnie egészen Győrbe. :D Szerencsére anyósom kocsival jár, így neki ez nem volt problémás.

Hát ennyi lett volna. Imádtam az elkészítést. A végeredmény is mindenkinek nagyon tetszett és örültek az ajándékuknak.

Nektek hogy tetszik?

1 megjegyzés:

  1. Szia Aleesia.
    Köszönöm szépen a magyarázatot, nagyon érdekes. Szerintem ez a kert nagyon hatásos, milyenek jó ötleteid vannak! Nagyon tetszik nekem. Sajnos, nem hiszem, hogy alkothatok ugyanaz! A blogod és a hetivlogod nagyon segít nekem a magyartanulással. Bocsánat a hibákért :)
    Szép estét!

    VálaszTörlés